Grossglockner, Ausztria – 2025 nyara. A lenyűgöző panorámán túl valami más is megragadta a figyelmem: a múzeumban egy fotókiállítás fogadott, amely visszarepített egy olyan korszakba, amikor a nők nem technikai softshell dzsekikben, hanem hosszú szoknyákban és fűzős bőrcipőkben hódították meg az Alpok csúcsait. Elgondolkodtam: vajon mit jelentett akkoriban sportolni – és vajon mit jelentett közben nőnek maradni?
A 19–20. század fordulóján a nők még messze nem voltak egyenrangú résztvevői a hegymászó közösségnek. A férfiak dominálta expedíciók mellett a női alpinisták nemcsak a meredek sziklákkal, hanem a társadalmi normákkal is küzdöttek.
A nők hosszú gyapjúszoknyában, fűzős blúzban és széles kalapban álltak a csúcson. Nem voltak vízálló anyagok, nem létezett légáteresztő technikai felszerelés – csupán rétegek, súlyos anyagok és elszántság. Ezek a ruhák ma már inkább divattörténeti kuriózumok, de akkoriban a természet legzordabb arcával kellett szembenézni bennük.
Ezek a nők nemcsak sportolni mentek a hegyre – hanem szabadságot keresni. Ruházatuk egyfajta kompromisszum volt a kor stílusa és a funkció között. Szoknyáik alatt gyakran nadrágot viseltek, amit a városban még szégyennek számított volna hordani. A ruházatuk tehát nemcsak praktikus volt, hanem lázadó is – szimbolikus fellépés a nők szabad mozgásáért.
A hegymászás révén a női sportdivat már akkor elindult az átalakulás útján. A természethez való közelség, az önállóság iránti vágy, és az egyéniség kifejezése – mindez a ruhákban is tükröződött.
Ma, amikor a sportdivat a legújabb légáteresztő membránokban, 4D szabásban és okostextilekben gondolkodik, könnyű elfelejteni, honnan indult minden. Az akkori női hegymászók példát mutattak: nem kell „megfelelő” ruhában lenni ahhoz, hogy valaki sportoló legyen. Elég az akarat, a kíváncsiság, és a bátorság, hogy saját határainkat túllépjük.
Sőt, a mai divattervezők egyre többször nyúlnak vissza ehhez a történelmi időszakhoz inspirációért. Vintage szabásvonalak, természetes anyagok, túra-stílusú utcai divat – mintha újra felfedeznénk a régit, de új jelentéssel.
A Grossglockner lábánál állva nemcsak a hegy méltósága hatott rám, hanem az a gondolat is, hogy a sport sosem volt csupán fizikai teljesítmény.
A stílus, amiben sportolunk – ahogy öltözünk, ahogy megjelenünk – az identitás része, és valahol mindig is az volt.
A 100 évvel ezelőtti női hegymászók ruhái lehet, hogy mai szemmel furcsának tűnnek, de valójában életük legnagyobb kalandját öltötték magukra. És talán ez az, amit ma is keresünk: olyan ruhát, amiben önmagunk lehetünk – akár a csúcson, akár a hétköznapokban.
🙂 Anikó
